Menü
Központi ügyfélszolgálat (minden nap 8-16h-ig)
Keresés

Hírek

A víz maga a csoda

A víz a világmindenség egyik legnagyobb csodája. Két gázból, egy folyadék keletkezik, ami az élet nélkülözhetetlen feltétele. A hidrogén - a hélium mellett - az univerzum leggyakoribb eleme. Az oxigén pedig maga is a szén alapú élet alappillére. De a víz jelentősége sokkal több az élettani hatásainál.

A víz lelkileg is hat ránk. A pszichés hatások pedig lelkileg megnyomoríthatnak vagy boldoggá tehetnek, megbetegíthetnek vagy gyógyíthatnak.

A víz elvarázsolja az ember lelkét, szó szerint. Gondoljuk el, a nyaralásunkat leginkább vízközelben tudjuk elképzelni. Emberek fél életükön keresztül dolgoznak azért, hogy legyen egy vízparti nyaralójuk. Vízfüggők vagyunk. De miből származik ez?

 

A víz átlátszó, egyedül képes megadni a lebegés érzését. Mienk lehet általa az, amit csak a madarak birtokolhatnak, a repülés. Ellenállhatatlan a vágy, hogy arcunkkal, bőrünkkel érezzük, hogy belemerüljünk. Ez a magzati létünkre vezethető vissza. Amikor teljesülnek ezek a vágyak, az a magzati burokvízbeli állapotot idézi fel bennünk. Az abban való lebegést, a gondtalanságot, a biztonságot vágyjuk vissza szüntelen.

 

A víz minden jellemzőjével hozzájárul közérzetünk alakulásához. A látványa, érintése, még a hangja is rabul ejt, megnyugtat, biztonságérzetet ad. Amikor esik az eső, a zuhogás hangja, majd ahogy a földre ér, a toccsanás, a csobbanás megigéző hangok. Hallgatjuk, beleszippantunk a friss levegőbe és elménk, lelkünk számára kinyílik az univerzum.

 

Hogy milyen az a víz, amire ránézünk, ami bőrünkkel érintkezik, amit megiszunk, az egyáltalán nem mindegy. A víz élettani, lélektani hatásához nagyon is hozzátartozik a látványa (a buborék a pohár falán, az üveg párásodása) az íze, a hőmérséklete, amiért a megfelelő minőségű vízzel a jó vízadagoló sokat tud tenni.

 

Amikor vizet iszik, adja át magát neki és élvezze ki a csodát. Ne érje be kevessebbel, mint amivel a természet szeretné megajándékozni!

Az Aquagold vizei és készülékei garantálják Önnek a legmagasabb minőséget, a vízben rejlő legnagyobb élvezeteket.

 

Őseink ösztönösen ismerték ezt a varázslatot. Mit tudtak az őseink? (folyt. köv.)



Vissza